A vasárnapi kirándulás során kóboroltunk egy kicsit a Sziget csúcsa felé. Szerencsére se HÓDara, se eső, se jeges szél nem volt, csak napsütés. A sok esőbeálló kunyHÓ Daliásan állt a parton, várva a betérőket. Persze a szép idő miatt hiába, az arra járók inkább sétálgattak, minthogy beültek volna. Gyanús volt pár fa törzse, de épp a csúcsnál egyértelművé vált, hogy mi is él ott. Sok fa beHÓDolt, hajlongott a víz felé, törzsük mint faragott ceruza, csalhatatlan harapásnyomokat viselt. BoHÓ Dolog lett volna másnak tulajdonítani ezeket, mint nagy testű rágcsálóknak. Be kell valljam, meg is lepődtem, hogy élnek itt ilyenek. Aztán utánaolvastam, és csak a méreteken lepődtem meg jobban. Nem gondoltam volna, hogy egy példány akár 1 méteres is lehet. Plusz a farka. Nem akarok (H)ÓDát zengeni, de valahogy öröm, hogy ismét élnek itt. Persze ha az én fáim ennék, más lenne a véleményem.
Aztán szépen hazamentünk, és este feljött a HÓD is... (BOCS!!!)
Vannak még képek, más helyről, más időből, de tőlem. Katt ide!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése