Nem is emlékszem, mikor jártam itt utoljára. Nem napokban, hetekben, hanem lassan években kell számolni. Pedig kedvenc területem volt, és most is az. Csak valahogy mindig máshogy alakultak a dolgok. A mai látogatás is szinte csak a véletlen műve, de végre összejött. Megint megérte kimenni, új arcát, új lakóját is megmutatta. Nekem új lakója, mivel tudtam, hogy lakik ilyen itt, csak még nem láttam. Egy őzet ugrasztottam fel (őt nem is sikerült lekapni, gyorsan szaladt a sűrűben, és elég hamar el is vesztettem szem elől), de vele együtt ugrott ez a kis lakó is. Aztán megpihent. Jó szokás szerint a sűrűben, hogy szegény gép állandóan másra fókuszáljon. Türelmes volt, és én is. Megmutatta magát, megmutatta az arcát. Mókás. Nem. Mókus. Most akkor melyik is? Egy darabig némán, aztán kicsit később hangokat is hallatva mocorgott egy kicsit, majd elégnek érezve a fotózást, odébbállt. Be a sűrűbe. Köszönöm!A terület végre megint nedves, vizes, mocsaras, jó szúnyogos lesz hamarosan. A kissé hűvös időnek köszönhetően még zavartalanul lehetett járni. A vizek is élettel teliek, mindenfelé vízimadár-hangok, rejtett mozdulatok, zajok. Régen hallottam ilyennek. Hamarosan a virágok is megjelennek, nem kellene megint éveket várni, hogy megnézzem a Sóstót.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése